Erik legnagyobb kihívása nem más, mint, hogy megmássza a Kebnekaise-t

Nyár közepe, előkészületek

Június van, nyár és meleg. Ez egy olyan évszak, amikor számunkra is, akik már nem vagyunk gyerekek, vonzó, hogy csobbanjunk egyet a vízben. Ezen a nyáron sok pihenés lesz, de tervben van felújítás, munka, edzések és a társasági élet is.

A nyári napforduló

Szent Iván napját a csendes Misterhult-ban ünnepeltük, gyümölcsöket fogyasztva piknikezve. Az idősek hagyományos svéd népviseletbe öltöztek és szokás szerint körbetáncolták  a Szentivánéji-oszlopot. Ezidáig ez egy tipikus svéd nyár volt, 35 fok volt a legmagasabb hőmérséklet és 11 fok volt a legalacsonyabb, szóval semmilyen meglepetés nem ért.😊 

Felkészülés a mászásra

Amikor először beszéltem Idával, főleg arról esett szó, hogyan kell összeállítanunk az edzéstervemet a Kebnekaise túra előtt. Beszéltünk a futásról és a gyaloglásról, valamint az intervall edzésekről hegymenetben és lejtőn lefelé egyaránt. Az intervall edzés egy olyan edzésforma, amit mindig is kedveltem, mert rövid idő alatt sokat hoz ki az emberből. Nincs is jobb annál, mint egy kiadós intervallum edzés után egy nagyot pihenni.

Az edzés kissé nehézkésen ment, de legalább a szúnyogok motiváltak a gyors futásra. A nyári időszakban nagyon sok rovar köröz odakint. A legjobban az „Älg flugor”-ok (szarvaslegyek) tudnak motiválni, amik kifejezetten kellemetlenek. 😊 

Ideje mozgásba lendülni

Nemsokára indulunk, de még vár rám egy adag vakolás, csiszolás és tapétázás, és azután végre egy kicsit lazíthatok. Mivel a felújításban viszonylag tapasztalatlan vagyok, sokat átkozódok. A dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan azt az ember akarja, és úgy tűnik, hogy az általam használt anyagok egy részének saját akarata van. 

Kezdem érezni, hogy közeledik a mászás időpontja. Jó formában érzem magam, még meg kell néznem, hogy milyen lesz az idő.

Csak úgy repül az idő! Végül elkészültem a költözéssel és a lakásfelújítással, és a végeredmény nem is lett rossz.

Most van idő arra, hogy jobban összpontosítsak az előkészületekre, élvezzem a friss levegőt és kimenjek néhányszor kocogni. Talán épp ez az, amire szükségem volt. Végül is soha nem lehet tudni, milyen nehéz az adott kihívás, amíg szembe nem nézel vele. És nyilván felszerelést is vinni kell.

Azt tervezzük, hogy az Abisko-Nikkaloukta útvonalon haladunk, amely a végén a Kebnekaise mellett halad el.  Jelenleg északon majdnem olyan meleg van, mint délen, de Ida meleg ruházatot és jól tapadó cipőt javasol, mert soha nem lehet tudni mivel találjuk szembe magunkat.  Most kezdek igazán izgatott lenni, mivel nincs sok idő hátra. De addig is remélem, hogy mindannyiótoknak jól telik a nyár hátralévő része!

Végül vonattal indultam el, hogy megnézzem Svédország azon részeit, ahová egyébként nem látogatna el az ember. De egyelőre nem haladnak túl gyorsan a dolgok - elvégre is ez egy elég hosszú út. Amikor végre megérkeztem, a bánya bukkant fel előttem - hatalmas volt és önmagában is egy látványosság. Kiruna lakóinak egy részét valójában emiatt kellett átköltöztetni.

Feltöltöttem magam egy kis reggelivel, majd még az utolsó pillanatban kiszaladtunk néhány dolgot vásárolni, amikre szükségünk lehet, mielőtt elindulunk Abisko felé. Itt kezdődik az utunk, bármilyen lesz is az időjárás. A Kebnekaise csak néhány napra van. Lehet, hogy egy ideig nem lesz kapcsolat a külvilággal – látnom kell, hogy milyen a térerő, de megteszek minden tőlem telhetőt, hogy néhány gyönyörű képet készítsek számotokra a svéd hegyekről.

Ida még egyszer sok szerencsét kívánt, és arra kért, győződjek meg róla, hogy minden lényeges dolgot magamhoz vettem.

Hamarosan találkozunk!

1. nap

Július 16-án 15:57-kor busszal érkezünk meg Abisko-ba, bejelentkezünk az STF-be (Svéd Turista Szövetség), lemérjük a csomagjainkat és már indulunk is.

Az első szakaszban egy szurdok mentén haladunk, ahol a folyó előre tör. Nagyon sok a szúnyog, akik boldognak tűnnek, hogy összefutottunk. Természetesen mi nem vagyunk annyira lenyűgözve a találkozástól.

Az égbolt borús, a túraútvonal viszonylag könnyen járható, egyenletes tempót tudunk tartani. Készítünk néhány fényképet, megállunk egy pihenő helyen (amelyből sok van az ösvényen), majd folytatjuk utunkat Abiskojaure felé, ami az első állomásunk. Itt felverjük a sátrakat, szaunázunk és meztelenül csobbanunk a jokk (patak) hideg vizében.

2. nap

Elég jól aludtunk a sátorban. Esik az eső. Több madár is WC-nek vélte a sátrunkat, tehát érthető módon egy kis takarítással kezdjük a napot.

Egy kis házikóban lehet reggelit készíteni és találhatók továbbá kellemetlen illatú mellékhelyiségek, ahol a reggeli rutint elvégezhetjük. Gyorsan összepakolunk. A mai túra körülbelül 15 mérföld (~24 km) lesz, és ez a túrának azon szakasza, ahol a hegyvidéki útvonal igazából elindul. Mint kiderül, az útvonal gyorsan felfelé veszi az irányt és kifelé haladunk az Abisko Nemzeti Parkból. Az időjárás miatt továbbra is vizes mindenünk, de egy pillanatnyi napsütést azért sikerül elcsípnünk.

Most már messze a távolba elláthatunk, magas hegyek és hosszú völgyek látványa tárul elénk. Az útvonalunktól keletre van egy gyönyörű tó, nyugatra pedig egy rénszarvas-tartásra szolgáló zárt terület. A szél fúj, az út most már sziklás és a mászás nehezebb. Időről időre vidám túrázók keresztezik az utunkat, üdvözöljük egymást és néha váltunk pár szót.

A túra ezen szakasza hosszabb időt vesz igénybe, de ezzel a lendülettel a lábamban, energiával telve sikerül elérni a táborba a túratársamat megelőzve.

3. nap

Alesjaure-ban egy kis társasági életet és a készletek feltöltését követően megbeszéljük, hogy egy vagy két szakaszt haladjunk-e. Talán a Kebnekaise húzóereje késztet arra, hogy tartsuk a tempót, vagy éppen a kihívás az, hogy lássuk, milyen messzire juthatunk el.

A cipelt súlyok és a nehéz útvonal következtében izzadunk és fáradunk, de most napos az idő és van ereje a napnak. Egy kicsit idősebb férfi gyors ütemben közeledik lefelé a túraútvonalon. Elhagyta a termoszát, és most plusz egy kilométert kell megtennie. Sajnos előfordul az ilyesmi. Az utat rengeteg zöld veszi körül, és tele van jellegzetes hegyvidéki virágokkal.

Kungsleden legmagasabb hágója, a Tjäkta hágó felé tartunk, ami körülbelül 1 160 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el. Minél magasabbra érünk annál idegenebbnek tűnik. Most rengeteg sziklát kell leküzdenünk, alig látjuk az utat. Vannak hófoltok, amelyeken át kell sétálnunk, de hamarosan ismét elindulunk lefelé Sälka irányába.

A túra ezen szakasza megviseli a túratársamat, akinek most hólyagok vannak a lábán, szóval nagyon jól jön egy kis pihenés Sälka-ban.

4. nap

Ma megmászom a Kebnekaise-t. Az egyetlen nehéz rész az volt, hogy eldöntsük, melyik utat válasszuk. A legtöbben eltérő útvonalat és más stratégiát választottak, én pedig azon vagyok, hogy kiderítsem, miért. Kicsit változtattunk a terveinken, mivel Frida nem fogja tudni elérni a csúcsot. Tehát meggyőzöm magam, hogy a következő útvonalon fogok haladni: Sälka - Durlings Led - Västra Leden - Kebnekaise - STF Kebnekaise. Ez nem lehet annyira nehéz.

De csak áltattam magam. Amikor a Durlings Led a völgybe ér, onnan már nincs tovább túraösvény. Sziklák vannak és lejtős völgyfalak, amelyeken nehéz átkelni és nehezen viseli a lábunk. Vannak azonban előnyei is. Áthaladok egy gyönyörű virágos réten a völgyben. Az emberek tábort vertek itt, és azt mondták, hogy nekem is ezt kellene tennem.

De hajthatatlan vagyok…

Folytatom az utamat felfelé az ösvényen, aminek nem látszik a vége, megállok egy kávészünetre, és találkozom egy dánnal, akitől megtudom, hogy még nagyon messze van a cél, és túl nagy a szintkülönbség.

Végül bizonyos mértékben igaza lett. A Durlings Led végéhez érve át kell kelnem egy kis havon. Minden második lépésemnél beszakadok a hókéregbe, és a lábaim egyre vizesebbek. Az út végén a nyugati túraútvonal felé egy meredek lejtő következik.

Amikor odaérek egy több, mint 400 méteres meredek emelkedő vár rám. Az út sziklás és kavicsos, ezért oda kell figyelni, hogy ne csússzon ki az ember lába. Fáradt vagyok, a nap is egész nap sütött, és rájöttem, hogy nem hoztam sót magammal. De csak egy irányba haladhatok – mégpedig előre.

A csúcsra vezető út nehéz és lassú, de szerencsére összetalálkozom más túrázókkal, és egy vidám norvég pár egy kis sós levessel is megkínál a fennsíkon. Most már látható a hóval fedett kúp, ami a Kebnekaise déli csúcsa. Az időjárás is úgy alakult, ahogy szerettük volna. Csodás látvány. Hihetetlen érzés idefönt lenni, és ha fáradt is vagy, amikor már felértél, könnyűnek tűnik.

Le lehet csúszkálni a csúcsról, de óvatosnak kell lenni, mivel az oldalak meredekek, és még nem lehet lazítani. Innen még hosszú az út az STF Kebnekaise-ig. A Sälka - STF Keb útvonal 20 mérföld (~32 km) körül van, vár ránk mintegy 1600-1800 méter szintemelkedés (Kaffedalen-nél van egy nagyon bosszantó hágó, ahol újabb 200 méter szintet kell visszamászni), valamint végig egy séta lefelé. Szerintem jól ment. Kemény volt, és határozottan nem olyan, mint amire számítottam. Azt hittem, könnyebb lesz. Az út inkább a sziklákkal való küzdelemről szólt, és nem egy könnyű túrával ért fel.

De a látvány csodálatos volt, és remélem egyszer mindenkinek lehetősége lesz ellátogatni a Kebnekaise-ra.

Mindig egy kicsit nehéz, amikor befejez az ember egy túrát; fáj mindened és megkönnyebbülsz. De tapasztalatból tudom, hogy minden túra kedvet ad egy másikhoz; vissza akar az ember térni, és még többet szeretne látni. Van valami varázslatos abban, ha egy csúcs tetején állunk és végignézünk a tájon; egy pillanatra úgy érzi az ember, hogy minden rendben van a világgal. A Kebnekaise megmászása után én is így éreztem. Mindemellett fárasztóbb volt, mint vártam, és kissé meg is lepett. Természetesen voltak könnyebb túraútvonalak a hegyen, mint amit én választottam. Elégedettnek érzem magam és visszajövök, ha alkalmam nyílik rá.

De most itt az ideje a lazításnak. Köszönöm mindenkinek, aki időt szánt az olvasásra! Minden jót kívánok!

Felelősséget kizáró nyilatkozat: mielőtt bárki hasonló fizikai megmérettetésbe vágna bele, fontos, hogy először egyeztessen arról a kezelőorvosával.