Arni legnagyobb kihívása nem más, minthogy a német sportjelvényért versenyez

Egy ötlet született

„Meg tudnám-e még csinálni?” Ezt a kérdést tettem fel magamnak, amikor a régi Német Sportjelvényemre (Deutsches Sportabzeichen, DSA) gondoltam. Arra az egyre (és egyetlenre), amit 6 évvel ezelőtt az egyetemen szereztem. Azt gondolhatnád, hogy az nem is volt olyan régen, de azóta nagyon sok dolog történt. A bal bokámban ízületi porckopást (artrózist) diagnosztizáltak, és az orvosaim azt tanácsolták, hogy legyek nagyon elővigyázatos bizonyos sportágakkal, különösképp a futással és a nehéz súlyok emelésével. Ennek ellenére… támadt egy ötletem!

Legyünk aktívak

Ne érts félre. Az orvosaim tanácsa mindig is nagyon fontos volt a számomra – és mindig is az lesz. De emlékszem arra a mondatra is, amit még az egyetemi éveim alatt olvastam (egyébként egészségfejlesztést tanultam mesterszakon), ami pedig így hangzott: „a tétlenség rossz, az aktivitás jó, és a túlterhelés rossz.” Tehát legyünk aktívak!

A Német Sportjelvény

A DSA egy olyan kitüntetés, ami a rendkívüli fizikai erőnlétért jár, és a következő négy kategóriából tevődik össze: kitartás, erő, gyorsaság és koordináció. Mindegyik kategóriában különböző gyakorlatok vannak, de neked csak egyet kell kiválasztanod, és végrehajtanod. A következő táblázatban láthatjátok a rám vonatkozó követelményeket (életkor: 30 év).

Az edzésprogramom

A terv az, hogy minden második napon edzek, habár nem akarok szigorú edzéstervet követni, csak figyelni a testemre. Emellett olyan gyakorlatokat választottam, amelyek esetében alacsony a sérülésveszély. Például: habár a DSA esetében nagymértékben szükség van robbanóerőre (például (helyből) távolugrás, súlylökés, vagy kőhajítás esetén), nem akarom túlzottan megterhelni az ízületeimet a felkészülés során, és kerülni fogom az ehhez hasonló gyakorlatokat. Viszont szeretnék minden erősítő gyakorlatot lassan és kontrolláltan végrehajtani.

1. hét: Vágjunk bele!

Ezen a héten kétszer is elmentem a helyi parkba futni és otthon teljes testet erősítő edzést végeztem. A teljesítményem a futás kapcsán még mindig nagyon gyenge (15 perc elteltével pihenőre volt szükségem…), de biztos vagyok benne, hogy ez hamarosan jobb lesz.

Ráadásul, ami sokkal fontosabb; örülök, hogy elmondhatom, hogy a bal bokám nagyon jól reagált az edzésre. Még az az érzésem támadt, hogy jobb állapotban van, mint előtte. Ez nagyon érdekes lesz.

2. hét: Soha ne hátráljunk meg!

Amikor azt látod, hogy úgy futok, mint egy teknős, akkor nehéz elhinni, hogy valaha képes voltam 8 km-t futni kevesebb, mint 30 perc alatt. Mindemellett nem vagyok hajlandó feladni! A kitartás, a gyorsaság és az erő visszatér, lassan, de biztosan!

A bokám is egyre jobb. Futás után úgy érzem mintha valami dolgozna benne. Ugye, hogy ez furán hangzik? Pedig valószínűleg igaz. Annyira boldog vagyok, hogy ismét elkezdtem futni!

Még egy jó hír: lett egy edzőm, Jasmin, aki segíteni szeretne nekem a megmérettetéssel kapcsolatban. Alig várom, hogy együtt dolgozzak vele a következő hetekben!

3-6. hét: Úgy tűnik, hogy a dolgok mindig akkor történnek meg, amikor legkevésbé számítunk rájuk…

Nos, ez határozottan nem volt tervben. Betegség miatt az elmúlt négy hétben nem tudtam edzeni. Igen, tényleg elvesztettem egy hónapot, mialatt egy szívós fertőzéssel küzdöttem.

7. hét: Sose adjuk fel!

Ismét edzéssel kezdtem, próbálok újra formába lendülni. Miután négy hétig nyomtam az ágyat, ez nem lesz egyszerű. Valójában a legutolsó futásom egy katasztrófa volt: egy 10 perces lassú futás után meg kellett állnom, mert fájdalmat éreztem a mellkasomban. Figyelmen kívül hagyhattam volna ezt a fájdalmat, de egy fertőzést követően nagyon óvatosnak kell lennem.

Azonban az, hogy feladjam, számomra nem opció, tényleg nagyon szeretném ezt a sportjelvényt!

8. hét: A baj nem jár egyedül

Újabb rossz hír: Jasmin megkeresett és arról tájékozatott, hogy épp most érte egy súlyos csapás, és nem fog tudni edzeni engem. Ezt teljesen megértem, és remélem, hogy hamarosan felépül.

Ezzel egyidejűleg követem a saját edzéstervemet. Szerencsére a mellkasi fájdalmam teljesen elmúlt. És nem okoz gondot 30 perc futás sem lassú-közepes tempóban.

9-10. hét: Stressz

Az utóbbi két hét nagyon stresszes volt. A feleségem és én hamarosan vissza fogunk költözni a törökországi Isztambulból – ahol 2015 óta élünk – a németországi Stuttgartba. Az edzés összeegyeztetése az új autó-, lakás-, és munkahelykereséssel nem egyszerű, de találtam rá kis időt, és beiktattam néhány kisebb edzést.

Ráadásul sokkal szórakoztatóbb Németországban az erdőben futni, mint az isztambuli parkban róni a köröket. Annyira imádom a természet illatát!

11. hét: Vissza Törökországba

Három oka volt, hogy úgy döntöttem, még egyszer visszatérek Isztambulba:

1. hogy néhány napot a feleségemmel tölthessek, akinek még mindig Törökországban kell lennie; 
2. hogy meglátogassam anyósomat és apósomat,
3. hogy újabb 30 kg csomagot elvigyek a Németországba tartó repülőjárattal. 😊

Habár ez az út értékes időbe került, mert nem tudtam túl sokat edzeni, mégis abszolút megérte. Futásra nem volt lehetőség, mert túlságosan sok vad (és időnként agresszív) kutya van a faluban, ahol anyósom és apósom él. Egyszer elkaptak, és határozottan nem szeretném megismételni ezt az élményt. Reggelenként és esténként azonban mégis sikerült 4x25 fekvőtámaszt megcsinálni. A DSA közel van!

12. hét: Még két hét

Újra Németországban és újra edzés! Nagyon elégedett vagyok azzal a haladással, amit elértem és bízok abban, hogy jó eredményt fogok elérni a közelgő DSA megmérettetésen két hét múlva.

Valószínűleg ezek lesznek a gyakorlataim:

Először nem az ugrálókötelezést akartam választani, hanem a távolugrást, mert néhány évvel ezelőtt nagyon jól ment. Nos, mondjuk úgy 10-15 évvel ezelőtt, amikor még iskolába jártam… A távolugrás azonban valószínűleg nem tenne jót a bal bokámnak, ezért vettem egy kötelet. Még mindig próbálok rájönni, hogy hogyan tudnám átugrani…

13. hét: Az edzés utolsó hete

Itt is volnánk, ez a DSA előtti utolsó hét. Hogy ideges vagyok-e? Nem igazán, valójában nagyszerűen érzem magam, és alig várom a kihívást. Ma, egy nappal a DSA előtt, lazítani szerettem volna és csak úgy semmit tenni, de a 28 °C-os hőmérséklet és a napsütés miatt ki kellett mozdulnom. Így hát fogtam a biciklimet és eltekertem a folyóhoz. Remek ötlet volt!

14. hét: A Német Sportjelvény napja

Végre elérkeztünk a megmérettetésem napjához. Most kiderül, hogy elég jó vagyok-e a DSA-hoz. A koordinációs résszel és ugrálókötelezéssel kezdek (keresztezve a kötelet). 10 ismétlés már elegendő a bronzhoz, 15 szükséges az ezüsthöz és 20 kell az aranyhoz. Összesen három próbalehetőségem van, de már a legelső alkalommal sikerül 21 ismétlést csinálnom – ARANY!

Menjünk a 2. számú gyakorlatra – 100 métert kell futnom időre. De rögtön a rajt után valami furcsa fájdalmat érzek a bal bokámban és térdemben. Emiatt félek minden erőmet beleadni, és a célvonalat 0:15:59-es idővel érem el – bronz. Nem szükséges azonban ezen gyakorlat eredményét használni, úszhatnék is 25 métert. Valószínűleg ezt majd később megcsinálom…

Pillanatnyilag az erővel kapcsolatos gyakorlatok közül a helyből távolugrást választom. Ha elérem az 1,85 métert – ami nem lehet túl nehéz – akkor bronzot kapok, ha a 2,1 métert, akkor ezüstöt és a 2,35 méterért aranyat. Megnyújtom a felsőtestemet, behajlítom a térdeimet és robbanásszerűen elugrok: 2 méter és 38,5 cm – ismét ARANY!

A 3 000 méteres futás következik. Egy kicsit ideges vagyok azok miatt a problémák miatt, amik ma jelentkeztek a bokámmal és a térdemmel kapcsolatban. Így kocogok néhány métert, óvatosan terhelem az ízületeimet és boldogan veszem észre, hogy a fájdalom elmúlt. Rendben, akkor gyerünk! Az útvonal, amit választottam, 800 méter hosszú, így három teljes kört kell futnom, majd pedig a 600 méteres jelzésig. Szerencsére az ízületek, az izmok és a légzés harmonikusan működnek együtt menet közben, így a célvonalat 13:39-es idővel érem el. Harmadjára is arany!

Gyakorlatilag megszereztem a jelvényt. Most azonban a fedett uszodába megyek, hogy végrehajtsak egy másik gyakorlatot: a 25 méteres úszást. Ezt azért szeretném még hozzátenni, mert nem vagyok annyira elégedett a bronzzal a gyorsaság kategóriát illetően, és szinte biztos vagyok benne, hogy ezt jobban meg tudom csinálni. A medencénél vár rám egy jó és egy rossz hír. A jó hír az, hogy a medence nem túl zsúfolt. De sajnos az úszómester nem akarja eltávolítani az úszók és az úszni nem tudók között felfüggesztett kötelet, és ha 25 métert úszok, akkor kereszteznem kell azt! Nincs idő a siránkozásra, gyerünk a starthoz! Az ugrásom elég jó, és a gyorsúszás is jól megy, de ekkor – ahogy vártam – meg kell küzdenem a kötéllel, és emiatt értékes időt veszítek. 0:19:96-os idővel átérek a túloldalra és megszerzem az ezüstöt.

Mindösszesen háromszor aranyat és egy alkalommal ezüstöt nyertem, tehát 12 pontból 11-et. Ez még mindig arany! Mindent egybevetve, nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel és alig várom a második fordulót – talán veled együtt?!? 😊 😊 😊 😊

5. Rész - Konklúzió

„Meg tudnám-e még csinálni?” Ezzel a kérdéssel kezdődött kis utazásom a Német Sportjelvényért. Egy utazás, hullámvölgyekkel, sikerrel és kudarcokkal. Eleinte egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy hogyan reagál majd a bokám a fokozott edzésre, amelyeket terveztem. A sok kritikus hozzászólás sem segített. Azonban nem sokkal azt követően, hogy elkezdtem edzeni, hogy az a gondolat, amit még az elején említettem (az, hogy „a tétlenség rossz, az aktivitás jó, és a túlterhelés rossz.”) igaznak bizonyult. A furcsa, időnként fájdalmas érzés a bokámban alig fordult elő.

Egyébként, senki ne értsen félre, természetesen az ízületi porckopásra nem találtam gyógymódot. Annak ellenére, hogy a futás kétségtelenül javított a bokám állapotán, óvatosan kellett edzenem. Minden alkalommal, ha sokat edzettem (több mint heti 4 alkalommal), a bokám és a térdem fájni kezdett – ami valószínűleg az én személyes „harcom” volt.

Összességében véve rendkívül boldog és hálás vagyok, hogy részt vettem a „Liberate Life” kihívásán. És azt gondolom, hogy megtaláltam a választ a kérdésemre. 😊